"Nehezen született meg döntésünk, de első körben tüzes-boros, káposztás csángó gulyás és savanyított, káposztás bableves mellett tesszük le voksunkat..."

Szél Fiai Fogadó, Nyúl
Besorolás: magyaros tanyacsárda
Kategória: II. osztály

Mielőtt megkezdenénk legújabb gasztronómiai publicisztikánkat, érdemes pár szót ejteni arról, hogyan jutunk el a nyúli Szél Fiai Fogadóhoz. A Kisalföld laposságához szokott vendégnek bizonyosan szokatlan a helyi Sárkánylyuk dimbes-dombos, már-már vadregényes vidékén kalandozni - holott megéri itt egy túrát tenni. A domboldalon megbújó, egymást követő "likpincék" csak fokozzák a hangulatot - kicsiben a villányi pincesort idézik -, kár, hogy érkezésünkkor viharos idő tombolt, s így az összes pincét zárva találtuk.

A hűvös hétfő estét kellőképp felrázta segítőkész, de véletlenül sem tolakodó pincérünk, aki azzal fogadta kiscsapatunkat, hogy "a Szél Fiai Fogadóban házi törkölypálinkával szokás köszönteni a vendéget". Lehet ilyen ajánlatnak ellenállni? Nem. A párlat meggyőző, karakteres, úgy érezzük, érdemes megkóstolni a ház borát is. Ennek megfelelően 2008-as rozét rendelünk kékfestő hagyományokat őrző terítőnkre, s nem bánjuk meg választásunkat.

Azt ugyan nem állítjuk, hogy soha életünkben nem ittunk ennél zamatosabb rozét, de arról kétségünk nincs, hogy a szomszédos, nyúli dűlők gyümölcsét élvezhetjük.

Az étlap lapozgatása nem könnyíti meg a dolgunk: egyrészt nem rövid a kínálat, de ennél is "nagyobb baj", hogy szinte kivétel nélkül elfeledett, klasszikus magyaros fogásokat kínálnak.

Nehezen született meg döntésünk, de első körben tüzes-boros, káposztás csángó gulyás és savanyított, káposztás bableves mellett tesszük le voksunkat, kísérőnek pedig burgonyás-joghurtos langallót (kenyérlángost) kérünk. Mindkettő választás remekbeszabott - ez a dicséret mégis a szakácsnak szól.

Miközben a gőzölgő levest kanalazzuk, a magyar konyhában rejlő óriási lehetőségekről beszélgetünk.

Másodikat ekkor még nem kértünk, holott ilyen "leveses előjáték" után több lenne, mint bűn főfogás nélkül távozni. Tétjeinket pörccel és házi tejföllel szórt sztrapacskára, valamint nyúli sárkánylyukra rakjuk. Utóbbi - ahogy az étlap fogalmazott - „nem az, amire a kedves vendég gondol", s persze nem is az előbb említett dombból kimetszett löszös-homokos szelet. Szerencsénkre fűszeres pácban érlelt marhabélszín és karajcsíkokról van szó, melyet bugaci paradicsommártással vadítanak, s végül, de nem utolsósorban tejfölös tócs(n)iba (prószába, cicegébe, lapcsánkába, ahogy Önöknek tetszik) csomagolnak.

Ugyan a finom sztrapacskának megvan az az előnye, hogy csodás magas-tátrai élményeket (lanovkázás, Csorba-tó, Lomnici-csúcs) juttat eszünkbe, de a királyi lakomának mégiscsak a helyi specialitást neveznénk.

Nem győzzük hangsúlyozni: utóbbi ékes példája annak, milyen változatos tud lenni a magyar konyha, mennyire összetett ízharmóniára képes egy-egy régi recept előbányászása. Ehhez természetesen merész ötletekre, kísérletezésre - a Szél Fiai Fogadóban például jól érezhetően úgy merítenek az egész Kárpát-medence gasztronómiai kultúrájából, hogy a magyar ízek megmaradnak uralkodónak - és minőségi alapanyagokra is szükség van.

A desszertként felszolgált boros-aszalt gyümölcsös, rumos gesztenyés palacsintára nem vesztegetnénk túl sok nyomdafestéket, de maradjunk annyiban, hogy szakácsunk a finálé során sem engedett az ötcsillagos minőségből.

A 10700 forintos számlánál ugyan láttunk már barátságosabb végösszeget is, de mi inkább az ár-érték arányt vettük alapul, s jókedvűen tettük le a Haza bölcsét a kék-fehér abroszra.

                                                                                                                    Nagy Zabálók

Konyha: bárcsak mindig ilyen volna a magyar konyha, 10

Minden egyéb (felszolgálás, étlap, berendezés, miliő): hangulatos sziget az éttermek világában, 8